Az égig érő
Nem tudom kedves olvasók voltak-e már úgy, hogy egy levél megírásakor milliószor felvették, majd lerakták a tollat. Tették ezt bizonytalanságból, félelemből, tanácstalanságból?
Jelen pillanatban már sokadszor gondolom így, hol az egyik, hol a másik indok lebeg a szemem előtt, és gondolkozom, vajon meg tudom-e írni úgy az alábbiakat, hogy Önök is, Ön is azt érezze, amit szeretnék…
Igen ez most egy kicsit más - nem szól annyira a fagylaltról - vagy mégis?
Vannak álmaink, és néha elég bátraknak kell lennünk ahhoz, hogy felvállaljuk azokat.
Itt van ez a rohanó világ, amelyben annyira elvesznek az igazi értékek, és napról-napra süllyedünk a hétköznapok monoton szürkeségébe, elhagyva és elfeledve a színeket, azokat a színeket melyektől igazán élet az élet. Asszimilálódunk abba a kabátba melyet minden nap ránk adnak, s próbálunk élni, túlélni.
Kemény világ ez, tele sok feszültséggel, erőszakkal, rombolással. Kevés a szép, kevés a boldogság.
Miért éppen egy mese címe került a címsorba?
Egy pillanatra meg szeretném Önöket állítani. Egy pillanatig szeretném, ha velem éreznének, és egy pillanatra meg szeretném szólítani a szívüket. Tudom, furcsa ezt olvasni, de mégis. Én hiszem, csak így lehet.
Nem tudom beszélgettek-e már látás, hallás vagy bármilyen más csökkent képességű gyerekkel, vagy olyannal, akinek nincsenek szülei vagy fagylaltot évente egyszer eszik, olyan szegény. Én igen.
Ők máshogyan „látnak” és örülnek. Vajon mi, akik rohanunk tele problémákkal gondolunk-e erre a világra néha? Amikor a kocsiból kipillantva épp egy fehér bot furcsa sziluettjét látjuk, vagy éppenséggel egy szerény és fájó elforduló pillantást, amiben benne van a szégyen - ő nem tud venni, fagyit venni.
Belegondolunk-e, milyen fegyver van a kezünkben? Igaz rövid is, kicsi is, de mégiscsak az. Álltak-e néha a pult mellett és figyelték-e az arcokat? Milyen boldogság boldogságot okozni.
Mi tudunk adni. Mert mi adjuk a legkisebb, leghidegebb, legfinomabb, legrövidebb boldogságot. Megtehetnénk-e azt, hogy egy picit segítünk? Segítünk egy picit boldogságot, örömet okozni. Segítünk-e azzal már, hogy mi oda figyelünk. Igen, van egy álmom. Egy olyan nap amikor sok arcra csalhatunk mosolyt.
Most jöjjön a lényeg:
Önöket szeretném megkérni, segítsenek nekem. Nyilvánvalóan a teljesség igénye nélkül szeretnék egy olyan napot szervezni, amikor is az Önök felajánlásaiból és segítségével minél több helyre a rászoruló gyerekeknek vinnénk fagylaltot. Mindenki erejétől és lehetőségeitől függően gondolkozhat, hogy mit és hogyan tudna adni. A környezetében van-e ilyen jellegű intézmény s fel tudná-e venni velük a kapcsolatot?
Tudom, sok munkájuk van, és ez még plusz terhet jelenthet. Hogy mit ígérhetek cserébe? Néhány mosolyt, ami Önöknek szól, és aznap egy kellemes estét, amikor felnéznek az égre és azt érzik, nem volt hiába.
Vannak dolgok, és kell legyenek dolgok ezen a földön, melyek nem szólnak pénzről, érdekekről, hatalomról - csak emberekről. Emberekről ebben a rohanó világban és mesékről. Ugye velem tartanak?
Amennyiben tudna segíteni, kérem az alábbi telefonszámon jelezze nekem, hogy a szervezést elkezdhessük.
Köszönettel: