Magyarok
A decemberi Landrában hírt adtunk arról, hogy a Riminiben, a Sigep alkalmából megrendezett Fagylalt Világkupán magyar csapat is indul. Akkor mindössze ennyit említettünk meg, de most már bővebb információkkal tudunk szolgálni.
A budapesti Vári Cukrászda tulajdonos - vezetői voltak azok, akik még a nyáron a Landrában olvastak a Fagylalt Világkupáról. – Először csak viccelődve, majd egyre komolyabban kezdtük egymást biztatni, hogy nevezzünk be mi is a versenyre. – mesélte Pintérné Vári Kinga, a csapat vezetője. – Elsősorban a férjem biztatott minket, az ő kitartásának köszönhetően küldtük el végül a nevezésünket.
A hezitálás egészen őszig tartott, így amikor végül beadták a jelentkezést, a szervezők sajnálattal közölték, hogy lekésték a határidőt. Szerencsére azonban az olaszok nem a németes precizitásról és hajthatatlanságról híresek. Két héttel később Olaszországból telefonon keresték a Vári Cukrászdát, és a szervezők közölték, hogy örömmel látják őket a versenyen.
Ekkor teljes erővel belevetették magukat a felkészülésbe, hiszen – ahogyan azt a Landrában megírtuk – a verseny rendkívül összetett és komoly feladatok elé állítja a résztvevőket.
Mivel a karamell kiemelt témának számít, ezért a legismertebb magyar karamell-művészt, Wenzelné Vígh Mayát meghívták a csapatba, amelynek további tagjai mind a Vári Cukrászda dolgozói. Név szerint Kőmíves Regina, Rigel Erzsébet és a csapatkapitány (egyben zsűritag) Pintérné Vári Kinga, aki így mesélt a felkészülésről:
– A meglévő, üzletünkben is árusított fagylaltokból indulunk ki, azokat „tunningoljuk fel” a versenyre. Ízeinkben nemzetközi kínálatot mutatunk be, három földrész jellegzetességeit igyekszünk fagylaltban megalkotni. A díszmunkák vezérmotívumaként a harmóniát és a boldogságot választottuk.
Nincs még nemzetközi versenytapasztalatunk, ezért nem pontosan tudjuk, hogy mennyire készülhetünk fel előre az alapanyagainkkal. Viszünk például saját készítésű lekvárt, de amennyiben nem használhatjuk azt, akkor lesz nálunk alapanyag is, hogy ha szükséges helyben elkészítsük a lekvárt.
Fontos tanácsokat kaptak viszont Bergmann Ernő kollégától, aki a Cukrász Világbajnokságon vett részt ugyanott a közelmúltban.
Szurkolunk a magyar csapatnak és eredményes, sikeres részvételt kívánunk nekik!
A versenycsapaton kívül magyar kiállítói is lesznek a Sigepnek. Ez mindannyiunknak büszkeség, hiszen a világ legrangosabb fagylaltkiállításán jelen lesz két olyan teljesen magyar tulajdonú vállalkozás, amely a fagylaltkészítés háttériparában hosszú évek kitartó fejlesztésével jutott el oda, hogy ma be tudnak mutatkozni az európai- és a világpiacon.
Antalicz Miklóst, a Video-Delikát m-Gel Kkt tulajdonosát kérdeztük arról, hogy hogyan született meg az ötlet, hogy kiállítsanak Riminiben?
– Mára a vállalkozásunk elérte azt a méretet, hogy kinőttük a magyar piacot és természetes módon szélesebb körhöz igyekszünk fordulni. Svédországból, Svájcból már vannak vevőink és a környező országokban is jelen vagyunk, ezt a folyamatot szeretnénk továbbvinni.
– Sokan gondolják azt, hogy ugyan mi újat tudnának mutatni a magyarok a fagylalt területén - különösen Olaszországban. Mire alapozzák a terveiket?
– A magyar gyümölcsök aromája, íze páratlanul finom, amelyben még hatalmas lehetőségek rejlenek. Valódi, magyar gyümölcsökkel dolgozunk, ezért bátran ki merünk állni a nemzetközi porondra.
Ráadásul a fejlesztésekben a legújabb trendeket követjük. A Sigepen elsősorban a Wellness Food termékeinket akarjuk bemutatni, amelyek az egész világon újdonságot képviselnek. Ezek olyan egészséges, modern táplálkozási elveket követő paszták, toppingok, amelyek például szacharóz helyett inulin (a csicsóka természetes cukortartalma) van.
Bemutatunk egy előfőzött tejszínes fagylaltot, amely valódi gyümölccsel készül és mindössze tejet vagy vizet kell hozzáadni. Ez tudomásunk szerint világújdonság.
– Milyen ízekkel mutatkoznak be Riminiben?
– Igyekszünk ebben is olyan újdonságokkal jelentkezni, amelyek nem szerepelnek az olasz cégek kínálatában: ilyenek az újzélandi aranykiwi, a joghurtos füge, a főzött zöldcitrom (lime), a valódi (magyar) eperből készült tejszínes eperfagyi.
– Mennyire volt bonyolult a jelentkezés a vásárra?
– Egyáltalán nem volt nehéz, nagyon segítőkésznek és gyorsnak bizonyultak a kiállítás szervezői. Telefonon hagyott üzenetünk után egy órán belül visszahívtak és azonnal küldtek minden szükséges információt. Jelenleg a kóstoltatáshoz szükséges engedélyeket intézzük. Ez számunkra újdonság, de az EU előírások miatt az UKBA-n is ugyanígy meg kell szereznie a szakhatósági engedélyt annak, aki kóstoltatni akar.
A Video-Delikát részvétele a Sigepen az egész szakma számára büszkeség, számos neves cukrász gratulált már nekik, köztük elsőként Surányi István úr, az Ipartestület elnöke.
A Gráner-Inox Kft. a Video-Delikát társkiállítójaként szintén részt vesz a Sigepen saját fejlesztésű fagylaltgépeivel.
Amint azt Gráner Józseftől, a cég tulajdonos-vezetőjétől megtudtuk, mára kinőtték a magyar piacot. Az elmúlt 15 évben a magyar vállalkozók lekötötték a kapacitásukat, de mára - hála a folyamatos fejlesztéséknek - képesek külföldi igényeket is kiszolgálni. Műszakilag is most érték el azt a színvonalat, hogy bátran ki mernek állni a gépeikkel az európai piacra.
– Kint lesz a teljes választékunk, fagyasztó, főző, pasztörizáló, homogenizátor egyaránt. A gépeink a vevő igénye szerinti nyelvű menürendszerrel vezérelhetők.
A közelmúltban keresett meg minket egy horvát fagylaltos, aki meg is rendelte az egyik gépünket. A Sigepre őt is várjuk, és reméljük, hogy jó referencia lesz számunkra - mondta Gráner József.
Nagyon örülünk, hogy ilyen komoly magyar jelenlét lesz a Sigepen és sok sikert kívánunk minden bátor úttörőnek!
Reméljük a jövőben mások is követni fogják a példájukat.



